Amikor Joe épp nem a legnagyobb nevű magazinoknak vagy a világ leghíresebb cégeinek dolgozik, helyszíni világítást és környezeti portrézást tanít műhelyfoglalkozásokon világszerte. Ezeken a helyszíni műhelyfoglalkozásokon általában csak egy tucatnyi fotós vehet részt évente, de az olvasó most ugyanezeket a technikákat sajátíthatja el ebből a könyvből, amely életre kelti Joe szemináriumait és előadásait. A könyvet igazán a „tanulás háromszöge" technika teszi egyedivé: (I) Joe a kép hátterét, koncepcióját egyetlen mondatba sűrítve adja elő.

Általában valahogy úgy kezdődik, hogy „Egyszer egy képszerkesztő a National Geographicnél azt mondta, hogy..." majd megosztja egyikét azoknak a szakmai trükköknek, amelyekre csak az objektív mögött töltött évek kemény munkája tudja megtanítani az embert.

Ezután (2) a szemközti oldalon láthatod Joe egyik zseniális képét, amely tökéletesen illusztrálja a technikát (közülük sok a magazinok címoldalairól lesz ismerős). Végezetül (3) elmeséli a kép elkészültének történetét, azzal együtt, hogy milyen felszerelést használt (objektív, blendenyílás, világítás, kiegészítők stb.), kiemeli, milyen buktatókba futhat bele az ember egy ilyen jellegű fotónál és elárulja, hogyan tudsz magad is létrehozni hasonló képet. Ez a könyv azonban még ennél is többet ad.

Egyfelől ihletet, másfelől kihívást és perzse információt. De talán, ami a legfontosabb: olyan szinten segít megérteni a fényképészetet és a fantasztikus képek készítésének művészetét, amilyet nem gondoltunk volna lehetségesnek. A könyv tele van „Aha!" pillanatokkal - amikor egy jó meglátás elolvasása után egy csapásra világossá válik a lényeg. Sokkal közelebb hoz ahhoz a csodálatos momentumhoz, amikor minden érthetővé válik, amikor „összeáll a kép".

(Forrás:fotoapparat.hu,fotostop.hu/Forrás:pinterest)