Máté Bence: Dámok csillagai című fotója a Napnyugtától napkeltéig kategória 1. helyezettje.

A zsűri összesen mintegy 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. A díjakat 2017. november 7-én adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást láthatják az érdeklődők december 31-ig.

Daróczi Csaba: Húzzuk a csíkot című fotója A madarak viselkedése kategória 1. helyezettje.

Az idei pályázati kiírás újdonságaként a naturArt meghirdette, hogy „Az év természetfotósa” versenyben csak olyan képek számítanak, amelyek csak a fotós saját teljesítményének, kreativitásának, természetismeretének köszönhetően készülnek el. Így például a fizetős lesekből fotózott képek itt nem számítottak.

Újdonság, hogy először kerülnek a kiállított képekre QR kódok. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk.ű

Forrás: ng.hu; fotoapparat.hu