Burger Barna fotósnak az Országos Kéktúrán készült fotóiból nyílt kiállítás kedden a Budapest Projekt Galériában. A Kékvándor című tárlaton 30 tájképet és életképet tekinthetnek meg az érdeklődők.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes a megnyitón hangsúlyozta: a galéria két szintjén létrejött kiállításon az Országos Kéktúra útvonalán készült legszebb fotókból látható válogatás.

"A természetjárás nemcsak egy fizikai út, hanem egy belső utazás is, amely során jobban megismerhetjük önmagunkat" - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes. Felidézte Burger Barna egyik nyilatkozatát, amelyben a fotós azt mondta: ennek a túrának a hatására döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a 13. kerületi "betondzsungelt" és a természet közelébe költözik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás Főváros, az Eximbank és a Mai Manó Ház együttműködésével valósult meg.

Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója hangsúlyozta: a fotográfia egy olyan művészet, amely a pillanatot ragadja meg. Mint mondta, Burger Barna egy különleges objektíven keresztül látja, láttatja az elindulást, az utat és a megérkezést is.

Burger Barna az MTI-nek elmondta: a Mai Manó Ház egyik kurátora válogatta ki a kiállítás képeit A Kékvándor című, 2014-ben megjelent kötetből. "Ezek olyan meditatívabb fotók, amelyek önmagukban is megállják a helyüket és közben egy történetet is elmesélnek" - hangsúlyozta.

Felidézte, hogy 2013-ban és 2014-ben gyermekkori álmát váltotta valóra azzal, hogy végigjárta az Országos Kéktúra 1180 kilométerét. A vándorláson készült fotóit és a hozzájuk fűződő gondolatait formálta egy fotóalbummá, és most ezekből a képekből készült a kiállítás is. Az alkotások között tájképek és néhány életkép is található.

"Naplószerűen fényképeztem, mindent lefotóztam, amit láttam vagy akivel útközben találkoztam, például egy vasutassal vagy egy bácsival, aki gombászott az erdőben" - tette hozzá Burger Barna.

A kiállítás augusztus 24-ig tekinthető meg.Burger Barna Budapesten született 1965-ben. Fényképésziskolát végzett, alkalmazott és művészi fotográfiái magazinokban és önálló albumokban láttak napvilágot. Első albuma 1999-ben jelent meg, azóta kilenc kötetet publikált.

mti/fotoapparat.hu/freeimages.com