Szénaforgató lány pihenőben - Korniss Péter (1974, Várfok Galéria, Budapest)

A kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, az 1937-ben Kolozsváron született, Pulitzer-emlékdíjas Korniss, aki fotográfusként elsőként kapott Kossuth-díjat, az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolását állította munkássága középpontjába. A Folyamatos emlékezet című tárlat a teljes életmű legfontosabb szellemi ívét adó sorozatokra fókuszál, ahogy haladunk előre a kiállításon, végigkövethetjük a folyamatot, hogyan került fokozatosan a művész figyelmének középpontjába a hagyományos paraszti kultúrától elindulva a globalizálódott világ és a vendégmunkás lét.


Helyszín: Budapest, Magyar Nemzeti Galéria,
Időpont: 2018. január 7-ig

Forrás: est.hu